B-modell
Baranyai József
B-modell
Magyarország fejlődése és jövője attól függ, hogy miként képes
felkutatni lehetőségeit, feltárni és használatba venni természeti és
emberi erőforrásait.
Négy,
akár öt százalékos gazdasági növekedés hatékony kormányzással úgy is
elérhető, ha nincs jövőkép, nincs stratégia, nincsenek cselekvési
programok, de nem is korlátozzák a verseny szabadságát, a spontán
önérdekű szerveződést, az önerőből történő érvényesülést és nem tűnik
el vagy nem értelmetlen célokra fordítódik a fejlesztésre szánt állami
és uniós források jelentős része.
Hét, akár nyolc százalékra
emelhető a gazdasági növekedés egy minimális szervezettség
megteremtésével, egy olyan gazdasági minisztérium vagy
gazdaságfejlesztési intézet létrehozásával, amely legalább a gazdasági
ágak és a térségfejlesztés koordinálását felvállalja, továbbá
megszervezi az alapvető információs, gazdaságszervező, piacteremtő
szolgáltatást, főként a tőkevonzást segítő programok terén és
megtervezi a fejlesztésre szánt források eredményt hozó, hatékony
felhasználását, kijelöli az ehhez kapcsolódó pályázati célokat,
elvárásokat és feltételeket.
A tíz százalék feletti gazdasági
növekedést eredményező gerjesztett önérdekű szerveződés olyan felülről
jövő gazdaságszervezéssel valósítható meg, amely esetében a közérdeket
szolgáló, a közakaratot teljesítő állam tölti be a legfőbb szervezőerő
szerepét. Az ilyen jellegű, felülről jövő gazdaságszervezés nem
korlátozza a verseny szabadságát, az önerőből történő érvényesülést,
kiegészíti,
teljesebbé teszi a spontán önérdekű szerveződés révén megvalósuló
szervezettséget, a lehetőségek jóval szélesebb körű feltárására és
megismerésére nyújt módot, növeli az esélyegyenlőséget.
A
haszonelvűség vezérelte spontán önérdekű szerveződés révén kialakuló
piacgazdaság a fejlődés korai szakaszában létező lehetőségeknek csak
mintegy harmadát hasznosítja. A gazdaság egészének a szervezettsége
alacsony szintű, az állami szerepvállalás a minimálisra korlátozódik.
Az
önérdekű szerveződés gerjesztése, kiteljesedése révén viszont a
gazdasági növekedés megközelítheti a létező lehetőségek szabta határt
és akár a háromszorosát is elérheti a spontán önérdekű szerveződés
révén létrejövő gazdasági növekedésnek.
Az állam és az
állampolgár közötti viszonyt illetően fontos leszögezni, hogy az
állampolgár, az egyén nem gondoskodást, nem gyámkodást vár az államtól,
de elvárja azt, hogy létezzen a boldogulás számos lehetősége.
Létezzenek
és megismerhetővé váljanak a cselekvésre késztető lehetőségek.
Kezdeményezését, cselekvését pedig ne gátolják rejtett vagy nyílt
hatalmi érdekek vagy a szervezetlenségből adódó akadályok.
A
rendszerváltást követő - hosszúra nyúlt - átmenet végéhez közeledünk, a
fejlődés korai szakasza is a lefutó ágba ér, már nincs túl sok idő
arra, hogy a cselekvési pozícióban lévők a legnagyobb gazdasági
növekedést eredményező, legmagasabb ívű fejlődési pályára állítsák a
magyar gazdaságot.
NEMZETI SAJÁTOSSÁGUNK
Büszkén
valljuk, hogy nemzeti sajátosságunk az ötletesség, a találékonyság,
emiatt is kiemelten kell foglalkoznunk az innováció körébe tartozó,
alkotó jellegű egyéni teljesítőképesség érvényesülésével.
Ma
Magyarországon a kreativitás számos ember sajátja, születésével nyert
adottság. Az ország szempontjából mindegy kitől származik az
értékteremtés, hogy akadémikus, valamely tudományos cím birtokosa vagy
csak egy köznapi zseni az értékteremtő. Az ország szempontjából
mindegy, hogy kutatóintézetben vagy egy feltaláló garázsában jön létre
az új alkotás, a lényeg, hogy létrejöjjön és minél nagyobb számban.
Az
innováció a tehetség megmutatása az önmegvalósítás szempontjából is
kiemelkedően fontos terület, mivel a kiugrás, a siker lehetőségét
hordozza. Egyfajta vigaszágat jelenthet azok számára, akik
tehetségesek, de sorsuk nem hordozta a tanulás, a tehetségük és kedvük
szerinti boldogulás lehetőségét, ám megélhetésük biztosítása mellett,
önnön erejükből, önképzéssel olyan tudás birtokába jutottak, amely
alapjául szolgálhat ahhoz, hogy adottságukat érvényesíthessék,
kiemelkedőt alkothassanak.
Ha eggyé, egésszé
állna össze a
köz érdekében gondolkodók tudása, az jelenthetné a teljességet,
amelynek megvalósulása a vágyaink szerinti Magyarország létrejöttét, a
képességeink és tehetségünk szerinti boldogulás lehetőségét
eredményezné.
A rendszerváltást követően vezetőink külföldről
akarták megvenni a csak itthon létező tudást. A külföldi tanácsadóknak
busás piacot jelentett a kelet-közép-európai posztkommunista országok
csodavárása, hiszen tőlük remélték a gyors felemelkedés, az azonnali
jólét receptjét. Ők nem hibáztathatóak, hogy nem mondtak nemet és
esetenként milliárdokért adtak el olyan tudást, amely híresebb
egyetemek jegyzeteiben is megtalálható.
Már elmúlt az ideje annak, hogy a drága pénzen vett tudás hozadékát
keressük.
A
rendszerváltás óta eltelt időszak már az a megélt múlt, amely láttatja
velünk a jövőt. A szerepek kiosztódtak, a javak pedig elosztódtak. Már
sokan elfogadják a megváltoztathatatlan létezését. Az állampolgárok
többsége az elért megtartására törekszik, kerülve a kezdeményezést, a
változtatást. Számukra a sikert az elért megtartása, a cselekvés
lehetőségét a lecsúszás megakadályozása jelenti.
Nem
létezik a siker vagy bukás együttes esélyét hordozó nagy lehetőség, az
amerikai álom magyar változata. A kihívást sokak esetében nem az
érvényesülés mikéntje, hanem a közműdíjak kifizetése, a napi megélhetés
előteremtése jelenti. Sok esetben a tenni akarás és a tehetetlenség
együttléte miatti szorongásos állapot tükröződik az utca emberén. A
gazdaságpolitikai stabilizáció, az egyensúlyteremtés következménye,
hogy az ország megfelelt, de polgárainak jelentős része elbukott.
De
sokak számára nem fogadható el ekkora áldozat és nem fogadható el az
sem, hogy az életükben már nem remélhető a sorsukat érezhetően javító
változás.
Az állampolgárok többsége mindenekelőtt arra a
kérdésre szeretne választ kapni, hogy a mostani állapot a
lehetőségeink, adottságaink szabta határt, a tehetségünk, tudásunk
alapján elérhető legtöbbet jelenti vagy lehetséges más jövőkép, más
fejlődési pálya is?
A magyar állampolgárok közül sokan – főként
a rendszerváltás vesztesei – új lehetőségeket felmutató, a sorsukat
érezhetően javító változásokat akarnak. Sokan hisznek abban, hogy kell
léteznie egy lendületesebb és arányosabb fejlődést biztosító, a
boldogulás többféle és szélesebb körben elérhető lehetőségét hordozó
jövőképnek is.
Egy ilyen jövőképpel szembeni elvárásként
fogalmazható meg, hogy vázolja azt az állapotot, amely a társadalom
egészének az életkörülményeiben jelentős javulást eredményezhet, amely
ugyanakkor az elérhető valóságot jelenti, mert önbecsapás lenne
illúziókra építkezni, de önmagunkkal szembeni felelőtlenség nem
kihasználni létező lehetőségeinket, kiaknázatlan emberi és természeti
erőforrásainkat.
A
jövőkép az elérendő célokat fogalmazza meg, azt az állapotot, amelyben
10 vagy 20 év múlva élni szeretnénk, ahol több lenne a jó és kevesebb a
rossz. Az ehhez vezető utat pedig egy olyan fejlődési modell
jelentheti, amely képes felvázolni a földrajzi és nemzeti adottságok,
az embertőke, a társadalmi tőke figyelembevételével elérhető –
legnagyobb gazdasági növekedést biztosító – legmagasabb ívű fejlődési
pályát.
A jövőkép és a legmagasabb ívű fejlődési pályát vázoló
modell azonban még csak a forgatókönyvet jelenti, a változások
véghezvitele, terítése szervezési tevékenységet, szervezettséget
igényel. A technikai fejlődés világméretű hozzáférhetősége
általánosságban megvalósult, nem így a szervezettségé, hiszen
fejletlen, elmaradott országokban is hozzájuthatnak a legmodernebb
technikai eszközökhöz, de a szervezettség nem kapható készen, nem
importálható, annak megteremtése jóval bonyolultabb feladatot jelent.
A
fejlődés terítéséhez olyan erjedési pontokat kell létrehozni, amelyek a
fejlődés, a haladás kiindulópontjai lehetnek, amelyekből a kedvező
irányú elmozdulást előidéző változások tovaterjedhetnek. A fejlődés
felgyorsításának egy lehetséges módja az egyént megcélzó tudás
szétosztásán alapul. A szétosztott tudás a létező helyzetből való
kiutat, az előrelépés lehetőségét mutatja, a változtatás, az önerőből
történő érvényesülés valamely módozatának megismerését,
az
önépítkező szervező tevékenység elindításához szükséges szellemi
forrást jelenti. Az e körbe sorolható alapismeretek oktatása már az
iskolában elkezdődhetne.
A lehetőségeket felmutató szétosztott
tudás megismerése alkalmat ad a létező és elérhető valóság
összevetésére, amely a lehetőségek megvalósítása irányába történő
elmozdulást segíti, alapul szolgál egy olyan gondolati építkezéshez,
amely a kedvezőbb állapot eléréséhez vezető út megtételének
átgondolását, a szükséges változtatások kigondolását eredményezi.
Egyetlen
jövőkép, egyetlen modell sem hagyhatja figyelmen kívül a létező
valóságot, azt a tényt, hogy Magyarországnak valójában negyven évnyi
lemaradást kell behozni. Olyan fejlett országokat kell beérni, melyek e
negyven év alatt a magyar gazdasághoz viszonyítva ötszörösre növelték
gazdaságuk teljesítményét. Tény, hogy múltunk hozott örökség, tény hogy
a szocializmus időszakában Magyarországon megállt a természetes
fejlődés folyamata és a pártállami diktatúra megsemmisítette a
gazdasági fejlődéshez nélkülözhetetlen gazdasági kultúrát. A
magyarországi szocializmus negyven éve alatt az egykor egyenrangú
versenytárs, a szomszéd Ausztria szabadon fejlődő gazdasága a magyar
gazdasághoz viszonyítva ötszörösre növelte teljesítményét.
És az
is tény, hogy helyettünk, nekünk más nem teremt jólétet, az újkori
országépítés terhe alól kibújni nem lehet. Csak találékonyságunkra,
erős akaratunkra támaszkodva kapaszkodhatunk ki a gödörből, csak
nagyléptékű fejlődés révén juthatunk el oda, ahol valószínűen lennénk,
ha a második világháború után a Szovjetunió nem szakítja ki
Magyarországot Európából.
Nálunk nem létezik az a társadalmi
tőke, amely a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban a
természetes fejlődésük során kialakult és halmozódott, ezt a magas fokú
szervezettség megteremtésével, a nagyléptékű, intenzív fejlődést
szolgáló kormányzati és intézményi struktúra kialakításával, a gyors és
széleskörű változások levezénylésére alkalmas kormányzási technika
alkalmazásával pótolhatjuk.
Az állampolgár nem gondoskodást, nem
gyámkodást vár a magyar államtól, de elvárja azt, hogy olyan állapot
teremtődjön, olyan helyzetbe kerülhessen, hogy képes legyen a gondja,
problémája megoldására. Elvárja, hogy létezzen a boldogulás sokféle
lehetősége, létezzenek és megismerhetővé váljanak a cselekvésre
késztető lehetőségek. Elvárja, hogy kezdeményezését, cselekvését ne
gátolják szervezetlenségből adódó akadályok, a kiforratlan jog csapdái
és ne gátolja azt a bürokrácia illetve az állam vagy valamely rejtett
csoport ellenérdekűsége.
Szabadságot, demokráciát törvényekkel is lehet teremteni, de jólétet
nem.
A
bérek, nyugdíjak emelésének, az életszínvonal, az életminőség
javításának, az egészségügy, az oktatás, a kultúra magasabb szintjének
elérhetősége csak úgy biztosítható, ha olyan értékteremtő képességgel
bíró gazdaság jön létre, amely által jóval magasabb bevételhez jut az
állam.
A jövőkép középpontjában tehát a gazdaság, a jólét
eléréséhez szükséges értékteremtő képességet biztosító gazdasági
fejlődés modellje kell, hogy álljon.