Baranyai József 

 

B-modell

  


AZ ÚJ TUDÁS


Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt 25 év a csalódás, a kiábrándulás 25 éve lett. 

25 éve szabadon alakíthatjuk sorsunkat, szabadság, piacgazdaság van, ugyanakkor az érzékelhető állapot még kevés  esélyt sem kínál arra, hogy Magyarország felzárkózzon a fejlett országokhoz vagy akár csak lépést tartson a szomszéd országokkal a kiélezett versenyben.

Sokan gondolják úgy, hogy léteznie kell egy jóval lendületesebb és arányosabb fejlődést biztosító, a boldogulás többféle és szélesebb körben elérhető lehetőségét hordozó jövőképnek is.

A rendszerváltás után úgy gondolták, hogy akadémikusokra kell bízni a gazdaságirányítást. Nagy tudás, nagy eredmény!

Aztán külföldről fogadtak tanácsadókat, akik temérdek pénzt elvittek, de ők sem rántották ki a gazdaság szekerét a kátyúból.  

Egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy valami nem stimmel, ugyanis olyan tudást akarnak a gazdaság szolgálatába állítani, amely a meglévő ismeretek halmazát jelenti, a gazdaságnak viszont frissen kitalált, új elképzelésekre van szüksége, melyet kreatív elmék képesek megszülni. 

Az új tudást létrehozó gondolati építkezés jellemzője, hogy az nem csupán tudományos műhelyekben jöhet létre, másrészt nélkülözhetetlen hozzá a valóságismeret és az átlagot meghaladó kreativitás.

Az elmúlt 25 év általánosítható hibája, hogy az ország vezetése elvetette az új tudás alkalmazásának lehetőségét, mely elvi útmutatást és konkrét megoldásokat vázolt a jóval gyorsabb gazdasági fejlődésre, a fejlődés terítésére.

Az új tudás megmutatja a létező helyzetből való kiutat, megvalósítható koncepciót, jövőképet vázol.  Megfogalmazza a létezőből az elérhetőbe vezető út sajátosságait,  voltaképpen az előrelépés lehetőségének, a legmagasabb ívű fejlődési pálya elérésének, az ehhez szükséges változtatás mikéntjének,  módozatainak megismeréséhez tudást adó szellemi forrást jelenti.

A gazdaságirányítás hatalmas összegeket fizetett különböző tudományos műhelyeknek gazdasági prognózisok elkészítéséért, melyek nem a lehetséges fejlődési irányokat és módokat ismertették, hanem az ismert irányba történő, ismert ütemű fejlődést figyelembe véve készítettek előrejelzést. Ez a kritika szerint körülbelül olyan, mintha a főútvonal helyett a zsákutca felújítására költenék a közlekedés gyorsítására fordítandó keretet.

A helyes, és főként eredményes módszer az lehetne ha a gazdaságirányítás az ilyen célra fordítandó forrást egészséges arányban megosztaná, annak legalább harmadát az értékteremtés dinamikusabb növekedését, a gazdasági növekedés nagyobb ütemének, a gazdasági fejlődés különböző irányainak lehetőségeit vázoló stratégiai elemzésekre,
tanulmányokra és a megvalósítást szolgáló stratégiai tervezésre vagyis az új tudásra költené.

A létező lehetőségek szabta határt elérő fejlődés csak az új tudás beemelésével biztosítható. Ebből kiindulva a végrehajtó hatalomnak elhagyhatatlan feladata lenne, hogy megszervezze az új tudás elérhetőségét és biztosítsa szakértői, tanácsadói szinten annak rendelkezésre állását.


SZÉTOSZTOTT TUDÁS

Az információ közvetlenül és közvetve a gazdasági fejlődés egyik mozgatórugója. Van amikor az információ közvetlenül kiaknázható, azonnal vagy rövid időn belül pénzre váltható lehetőséget hordoz, és van amikor közvetett hatása érvényesül, mert megmutatja az elérhető célt, a kínálkozó lehetőséget.

A szétosztott tudás célja olyan információk eljuttatása az egyénhez, amely új lehetőségeket mutat be, láttatja a létező és az elérhető közötti különbséget, olyan gondolati építkezést indít el, amely a boldogulás egyéni modelljének a megalkotásához vezethet.

A szétosztott tudás késztetést jelent, olyan hajtóerőt, amely az egyént terveinek, álmainak megvalósítására sarkallja, arra, hogy megtegye a létező és az elérhető közötti utat.

Az állam feladata tehát az, hogy a szétosztott tudás révén olyan szellemi serkentőt, inspirációt adjon, amely az egyént a saját valós helyzetéből kiindulva olyan gondolkodásra készteti, melyből megszületik a továbblépés, a felemelkedés koncepciója.

A sok apró gondolati építkezés, kezdeményezés, az egyén önerőből történő érvényesülését szolgáló cselekvések összegződése adja majd azt az egészet, amely a nagyléptékű gazdasági fejlődés alapját jelentheti.

A gazdasági fejlődés, gazdasági növekedés ilyen típusú serkentése, gerjesztése jóval gyorsabban, hatásosabban, nagyobb eredményt biztosítva megy át a gazdaságon mint a jogi vagy pénzügyi szabályozással történő gazdaságélénkítés. Az ilyen jellegű stimuláció tovagyűrűző hatása jóval előbb és szélesebb körben jelenik meg a gazdaság alsó szintjein is mint az adminisztratív eszközökkel manipuláló gazdaságélénkítés.

Az ilyen típusú gazdaságserkentésnek a másik lényeges előnye a pénzügyi és jogi szabályozásra épülő gazdaságélénkítéssel szemben, hogy új szegmenseket, új irányokat hoz létre, így változtatva arányosabbá a gazdaság szerkezetét.

A gazdaság ilyen jellegű stimulációja olyan új, a gazdaság szerkezetét jelentősen javító változásokat indít el, mely eredményeként érzékelhetően bővül a megfelelőség köre, sok új munkahely teremtődik a kevésbé képzettek és a képzetlenek számára is, az intenzív gazdasági növekedésnek új tartalékai képződnek, és ami a leglényegesebb, jelentősen bővül az értékteremtés.

Az ilyen típusú gazdaságfejlesztés eredményeként jóval nagyobb számban jönnek létre új erjedési pontok, melyek még inkább dinamizálják a fejlődést tovagyűrűző hatásukkal.

GAZDASÁGI KULTÚRA

A gazdasági fejlődés szempontjából meghatározó szerepet játszik a gazdasági kultúra kialakulása. 

Az új gazdasági ágazatok létrejötte, új termelési módszerek, új termelési ágak megjelenése majd elterjedése, a piac igényeihez igazodó minőségi szint kialakulása és ennek további fejlődése valamint spontán módon történő tovaterjedése hosszan tartó, időigényes folyamat, mely a szervezettség beiktatásával, a szervezettség megteremtésével jelentősen lerövidíthető.

Magyarországon hiányzik a gazdasági kultúra számos válfaja, így például az alacsonyan iskolázottak foglakoztatását, vállalkozási lehetőségét biztosító, kézügyességre alapozott, kézműves háziipar. 

A piacképes tudás alternatíváját jelenti a piacképes kézügyesség, a formavilágban megmutatkozó kreativitás, a sokszínűséget megjelenítő, ajándéktárgy készítésre való hajlam és képesség, például a fafaragó kézügyessége.

A gazdasági kultúra részét kellene, hogy képezze az ilyen értékteremtő tevékenységek megjelenése, melyet segíthetne a termékek piacra jutásának megszervezése, az ezzel kapcsolatos modern technikai eszközöket, eljárásokat megismertető vállalkozások, társaságok állami támogatása, az ilyen irányú lehetőségeket megismertető információs szolgáltatás, az ilyen irányú tevékenységek kialakulását és terjedését hatékonyan segítő gazdaságszervezés, amely a spontán kialakulás és terjedés időszakát a töredékére csökkenthetné.

Ezen tevékenységi körben igen komoly szerepet kaphatna a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása, az államnak emiatt is hatékony segítséget kellene biztosítania e gazdasági kultúra fejlesztését illetően.

A gazdasági kultúra kialakulásának, terjedésének állami támogatása felgyorsíthatja a gazdasági fejlődést, teljesebbé teheti a gazdaságot, és főként egészségesebbé a gazdaság szerkezetét.

 



Gazdaság 1

_____________________________________________________________________________


GAZDASÁGFILOZÓFIA


Az EBRD egyik vezető közgazdásza azt állítja, hogy Magyarországnak 30 év, Lengyelországnak 60 év kellene ahhoz, hogy az egy főre jutó GDP viszonylatában az EU átlagát elérje, ami csupán a középmezőnyhöz és nem a fejlett tagállamokhoz való felzárkózást jelenti.

30 év túl nagy idő! 10 év talán már elfogadhatóbb intervallum, de mi jobban örülnénk ha mindez 5 év alatt letudható lenne. A kérdés voltaképpen az, hogy tudunk-e és főként akarunk-e 30 évet várni, hogy elérhessük azt, ahol most Európa középmezőnye tart vagy összekapjuk magunkat és megcsináljuk amire emberi és természeti erőforrásaink lehetőséget nyújtanak. Intenzív fejlődési ütemet diktálva legkésőbb 10 év, de inkább 5 év alatt felzárkózunk a fejlett Európához.

A gazdasági fejlődés gyorsításának egyik bevált módszere a beruházások felfuttatása, akár hazai tőke által, akár a külföldi tőke becsábításával. Ennél jóval olcsóbb és hatásosabb megoldást jelenthet a gazdaságszervezés, a gazdaság szervezettebbé tétele, amelyhez persze szervezőerőre van szükség. A legfőbb szervezőerő szerepének betöltésére azonban csak egyedül az állam képes. Az állam szerepének a gazdasági fejlődésben betöltött szerepe a gazdaságfilozófia kérdése. A politikai hatalom döntéseiben meghatározó szerepe van az elfogadott, érvényben lévő gazdaságfilozófiának.

A gazdaságfilozófiának elsősorban alapvetéseket, alapvető kérdéseket kell tisztáznia, például olyanokat, hogy meghatározóan ipari ország legyünk vagy inkább a szolgáltatásra, turizmusra alapozzuk a gazdasági fejlődést, és az sem kerülhető meg, hogy mi legyen a mezőgazdasággal, a vidékkel?

Hasonlóan lényeges kérdés, hogy mi egyedül, magunk teremtsük elő az állam és az ellátó rendszerek működtetéséhez szükséges fedezetet, vagy osszuk meg ezt a terhet kívülről jövőkkel, továbbá könnyű vagy nehéz munkával képzeljük el a gyarapodást?

Válaszra vár az is, hogy ki kezdeményezze, ki szervezze a gazdasági növekedés gerjesztését, az intenzív gazdasági növekedéshez nélkülözhetetlen – számos új vállalkozás létrejöttére lehetőséget nyújtó – gazdasági környezet létrehozását? Ki stimulálja a gazdasági növekedéshez lendületet adó pénz- és árumozgás széleskörű és nagyfokú bővülését, ki szervezze az értékteremtés bővülését segítő piaci lehetőségek feltárását?

Mi legyen a meghatározó tényező a gazdaság fejlődésében, az önérdekű szerveződés bővülésében, a spontaneitás vagy a tudatosság, a tudatos, célirányos szervezettség?

A gazdasági fejlődés vonatkozásában léteznek olyan fontos szempontok, amelyeket a spontán önérdekű szerveződés révén kialakuló gazdasági fejlődés, gazdasági növekedés nem vesz figyelembe. Az életszínvonal, az életminőség gazdasági növekedéssel arányos emelkedése az önérdekű szerveződés szereplői számára lényegtelen, érdektelen kérdés, amikor a haszonelvűség a meghatározó. A liberális gazdaságfilozófiára alapozott gazdaságpolitika szintjén, intézményi lehetőség, eszköz és szervezőerő hiányában ezek a szempontok egyébként is csupán az elmélkedés dimenziójában maradnak.

A gazdasági fejlődés gyorsításának szándékával a meglévő vállalkozásoknak pályázatok révén juttatott állami támogatás hatékonyságát vizsgálva megállapítható, hogy talán elérhető egyfajta kimozdulás az előző állapotból, ez azonban semmiképpen nem jellemezhető átütő sikerként, a gazdaságot új fejlődési pályára állító gazdasági stratégiaként.

Abban az esetben pedig, amikor az állami vagy uniós támogatás, akár kedvezményes hitel nem az értékteremtés bővülését, hanem csupán a felújítást, az infrastruktúra javítását, modernizálását vagy a szépítést szolgálja, akkor  csupán cél nélküli adomány, mert nem eredményez gazdasági növekedést.

Tíz évente új generáció lép a színre, amely új látásmóddal, új ötletekkel, új elképzelésekkel rendelkezik, új szellemi muníciót jelent, nem beszélve az új korosztályban rejlő tenni akarásról, lendületről, amely feltétlenül kell a sikerhez. Olyan támogatási rendszer kellene, ami ezt a hajtóerőt képes beiktatni a gazdaság keringésébe.

A mai magyar gazdaság problémája már nem a versenyképesség, hanem a piacra jutás, a bárhol létező kereslet elérése, ami merőben más problémát és lényeges különbséget jelent. Látni kell, hogy a versenyképesség megléte nem jelent automatikus piacra jutást. A piacra jutáshoz, a piac megszerzéséhez, a létező kereslet eléréséhez nem csupán versenyképességre, hanem piacszervezésre, gazdaságszervezésre, szervezettségre van szükség, amelyhez szervezőerő kell, mégpedig politika és csoportérdekek felett álló szervezőerő. Ennek betöltésére pedig egyedül csak az állam alkalmas és képes.

A gazdaság fejlődése szempontjából a legnagyobb létező tartalékot a szervezettség megteremtése jelenti, a fellelhető emberi és természeti erőforrásokat, a létező lehetőségeket a gazdasági fejlődés szolgálatába állító szervezettség. A szervezettség megteremtésével létrehozott hatás, állapot nem írható le képletekkel, nem fogható meg a matematika eszközeivel, így aztán a közgazdaságtan az alkalmazott eszköz és fogalomrendszerén kívül állónak, tulajdonképpen nem létező faktornak tekinti a szervezettséget.

A neoliberális ideológia alapján működtetett modern kapitalizmus monetáris eszközökkel, monetáris szabályozással, jogi, szabályozással igyekezett stimulálni a gazdaságot, fejlődésre serkenteni azt.  A szervezettséget elvi alapon sem említő, spontán szerveződés révén fejlődő  neoliberális gazdaság a létező lehetőségeknek csak mintegy harmadát képes hasznosítani, ezért az így elérhető gazdasági növekedés is csupán harmada a szervezett piacgazdaság viszonyai között elérhető gazdasági növekedésnek.

Az emberi jogok és a demokrácia érinthetetlenségét elvető, sőt, azt akár kisebb-nagyobb mértékben korlátozó államkapitalizmus már a szervezettség egy magasabb fokát képviseli. Van terv, van jövőkép arra vonatkozóan, hogy mit akarnak elérni, továbbá létezik a megvalósításhoz szükséges szervezettség, létezik a megvalósítási folyamatot levezénylő, végigvivő szervezőerő

Csakhogy a szervezettség magasabb szintje nem csupán ilyen struktúra kereteiben létezhet, az szolgáltatás formájában is biztosítható, mint például a B-modell szerinti szervezett piacgazdaságban.  A B-modell nem neoliberális elv alapján működő modern kapitalizmus, nem államkapitalizmus, hanem egy szolgáltató állam által megvalósítható szervezett kapitalizmus, szervezett piacgazdaság, ahol a demokrácia és az emberek jogok sérthetetlensége, az egyszeri életértéket képviselő ember legfőbb kedvezményezettsége alapvetés.

A mai magyar gazdaságban a szerepkörök oldaláról nézve alapvetően két szint létezik: az egyik az értékteremtés bővítésében tevékeny szerepet játszó produktív alsó szint, a másik a jogi, pénzügyi szabályozást ellátó, egyfajta liberális gazdaságszemlélet szerint a gazdaságirányítást végző apparátusi felső szint, akikről bizonyos esetekben úgy tűnik mintha nem egyazon gazdaság szereplői lennének.

A magyar gazdaság alapjáraton működik, hiányzik a gyorsító erő, a gazdaságot lendületbe hozó mechanizmus, az a mechanizmus, amely a tervezés, szervezés együttes tevékenysége által előállítható gerjesztő energiát, hajtóerőt biztosító szerkezeti egységet jelentené a gazdaságban.

Alulról nézve fenn létezik szereptévesztés, felülről meg úgy látják, hogy a lentiek nincsenek tisztában feladatukkal, szerepükkel. A magyar gazdaságban számos értékteremtésre alkalmas ám mégis passzivitásra kárhoztatott gazdasági képződmény, felépítmény létezik, amely akár a gazdaság aktív, értékteremtő szegmensévé is válhatna, mert nem kellene sok hozzá, hogy produktív állapotba kerüljön.

Ott fenn úgy gondolják, hogy ők az államot képviselik, így semmi teendőjük nincs ezzel, nincs dolguk a gazdaságszervezésben, piacteremtésben, mert a liberális gazdasági szemlélet azt diktálja, hogy az állam ne avatkozzon a gazdaságba. E szerepértelmezés szerint minden a lentiek feladata, ott fenn csak a szabályokat találják ki.

A lentiek meg úgy látják, hogy a gazdaságszervezés, a piacteremtés gazdaságpolitikai teendői, a tőkevonzás, a megismertetés, megmutatás nem oldható meg lentről, legfeljebb csak részben, ahhoz az eszközök, a lehetőségek és források csak ott fenn léteznek, ezért ez a fentiek feladata.

A világ fejlettebb részén már rég rájöttek arra, hogy létezik az együttműködés kényszere, a gazdaság csak akkor működik maximális fordulaton ha a saját szintjén mindenki megteszi azt amire lehetősége nyílik, amire képes.

Az USA liberális állam, de az USA elnöke egyetlen alkalmat sem mulaszt el, hogy politikai befolyását, hatalmát, érdekérvényesítő képességet latba vetve az amerikai gazdaság számára piacot szerezzen, mert a gazdaság lételeme a piac.

Piacgazdaságban az önérdekű szerveződés és a piac szimbiózisban létezik. Piac, kereslet nélkül nincs értelme termelni vagy szolgáltatni. Nálunk igen jelentős termelőkapacitás szunnyad piac hiányában, mert hiányzik a piacra jutást, a piac elérését segítő mechanizmus, mert nincs ez irányú szervezettség, szervezőerő.  Az uniós illetve állami támogatást elosztó, odaítélő pályázati rendszerben a kereslet szervezése, a gazdaságszervezés, a piacszervezés célként sincs megjelölve. Ha valaki azzal jelentkezne, hogy a magyar gazdaság szereplői számára a GDP 2 %-os növekedését eredményező piacot, keresletet tud szerezni, de ehhez kellene pályázati úton elérhető támogatás, elutasítják, mert ez nincs a kijelölt célok között.

Az uralkodó gazdaságfilozófia szerint - ami egyben a felső szint elképzelése - a Magyarországra betelepülő cégekre kell építeni a magyar gazdaságot, nekik megvan a piacuk, a szervezettségük, velük ilyen szempontból nincs gond, nekik csupán képzett munkaerőre van szükség. Ők jelentik a politika és gazdaságirányítás számára a legkevesebb gondot.

Ennek hátránya viszont az, hogy örökre kiszolgálók és kiszolgáltatottak leszünk. Egy más irányú probléma pedig az, hogy az itteni összeszerelő üzemek nem képesek, nem alkalmasak arra, hogy a negyedik ipari forradalom hazai terepei legyenek.

Néha igen kevés kellene ahhoz, hogy sokkal jobban, hatékonyabban alakuljanak a dolgok a magyar gazdaságban, csőkkenjen a létező és elérhető állapot közötti különbség, ami a szükséges változtatások nélkül viszont igen jelentős marad.

A MEGMUTATÁS, MEGISMERTETÉS
STRATÉGIÁJA

A megmutatás, megismertetés stratégiája a létező és teremtődő értékek megmutatását, piaci folyamatba történő bekapcsolását kell, hogy szolgálja.

Magyarországon sok tehetséges ember van és rengeteg jó ötlet születik, ám ezeknek csak igen kis töredéke válik ismertté és valósulhat meg, mert nem létezik a megismertetés, megmutatás stratégiája. Nincs erre irányuló politikai akarat, nincs ezt véghez vivő szervezőerő.

A diktatúra utálta a kezdeményezést, az újat akarást, az a rendszernek csak gondot, problémát okozott, meg arra ott voltak az állampárt által kijelölt emberek, akik ismerték a követendő irányt és az át nem léphető határokat. A felemás rendszerváltás következményeként a diktatórikus múltból átöröklődött értékrend az inkább látszólagos mint valós változás során sem érte el még azt fordulópontot, amelytől a pártos ellenérzés helyett már a pártolás jellemezhetné az újat akarás iránti viszonyulást.

Még ma is úgy érezni, hogy az újat akarás, a megmutatás lehetősége bizonyos területeken – így a gazdaságban – a nem támogatott célok közé tartozik, a változtatás helyett a változatlanság őrzése iránti szándék tapasztalható. Pedig a siker lehetőségének, a kitörés esélyének, az önmegvalósítás elérhetőségének felmutatása hihetetlen ösztönző erőt jelentene sokak számára.

A megmutatás, megismertetés szervezett érvényesítése nagyságrenddel nagyobb tehetség, ötlet, kezdeményezés bekapcsolását eredményezhetné a gazdaság vérkeringésébe, az ország fejlődését szolgáló folyamatokba, csakhogy nem létezik a megmutatás, megismertetés stratégiája.

A liberális gazdaságfilozófia kiiktatja a – megismertetés, megmutatás stratégiájához nélkülözhetetlen – szervezettséget és a szervezőerőt, a spontaneitás elsődlegességére helyezi a hangsúlyt.

A megmutatás, megismertetés lehetősége az innovációs folyamat terén valószínűen megtöbbszörözné az eredményességet, főként a megvalósítás, hasznosítás tekintetében. Az újítóknak, feltalálóknak olyan folyamatos és ingyenes kiállítási lehetőségre – innovációs piacra – lenne szükségük, ahol az érdeklődők elé tárhatják szellemi értékeiket, új megoldásaikat, amely által már lehet, hogy az első körben támogatókra, ezt segítő kapcsolatra találnának.

A tudás mellett számos más olyan értékteremtő képesség is létezik, ahol szintén létfeltétel a megmutatás, megismertetés lehetősége. Ilyen például kézügyesség. A kézügyességgel rendelkezők alkotásainak bemutatásához is hasonlóan ingyenes kiállítási lehetőségre lenne szükség, a kézügyesség piacképes termékeinek megismertetését, piaci folyamatba való bekapcsolását egy kézműves piac segíthetné.

A megmutatás, megismertetés hiányáról illetve szükségességéről beszélve nem lehet szó nélkül hagyni az olyan eseteket, amelyek a kitartás, a hit, a küzdelem vonatkozásában példaértékű emberi magatartást tükröznek. Egy televíziós műsor révén kapott országos ismertséget egy – havi 40 ezer forint járadékból élő – tiszafüredi mozgássérült lány hittel, kitartással elért sikere. Az ő kitartása, hite, a sikerért, az érvényesülésért folytatott küzdelme példaértékű. Példázatként említhető azok számára is, akik jóval könnyebb helyzetben feladják, akik hamar belefásulnak a kudarcba, a segítőkészség hiányába, az állam, a hatalom érdektelenségébe.

Ő egyedi stílusú ruhákat tervezett, rajzait sok helyre elküldte, az elutasítás még korrekt megoldásnak számított – mert azt jelezte, hogy foglalkoztak vele –, de legtöbbször válasz nélkül maradt a levele. Nem törte le a kudarc, az elutasítás, mert hitt önmagában és a kitartás meghozta a sikert. Akadt olyan divattervező, aki felvette vele a kapcsolatot, mert igen tehetségesnek ítélte munkáit. Neki sikerült, mert volt valaki, aki korrekt módon értékelte a tehetségét, nem nyúlták le az ötleteit, ám e kivételes segítség nélkül is valószínűen már jóval előbb célba érhetett volna, ha létezne az állam által biztosított megmutatás, megismertetés lehetősége.

A megmutatás, megismertetés stratégiájának érvényesítése az élet számos területén új fejezetet nyithatna a tehetségeknek, segítené bemutatkozásukat, egy folyamatosan megújuló szellemi erőforrást kapcsolna be az ország vérkeringésébe.

Nézzünk erre egy olyan példát is, amely nem közvetlenül befolyásolja a gazdaság fejlődését, de esélyt adva az új tehetségek produktumainak megismerésére, figyelmen kívül nem hagyható új megoldások képbe kerülését jelentené például a városfejlesztésben. A fiatal tehetséges építészek közül talán a legtehetségesebbeknek a legkisebb az esélyük az érvényesülésre, mert megelőzik korukat, hihetetlenül merészet produkálnak. Ők azok a fiatalok, akiknek a pályázatokon, a megrendelések elnyerésekor a legkisebb az esélyük, mert nekik még nincs kapcsolatrendszerük, összeköttetésük.

A főváros, de a vidéki nagyvárosok vonatkozásában is léteznek különböző városfejlesztési koncepciók, ezen kívül létezik egy olyan kép, amilyennek a városlakók szeretnék látni lakóhelyüket – ez főként az utazásaik során megismert, látott élményekből rakódik össze –, de létezik még egy másik kép is, a fiatal építészek fantáziadús elképzeléseit tükröző alkotásokban megrajzolt kép, amely lehet, hogy lényegesen más, új, izgalmas, merész megoldásokkal kiegészülő városképet mutat.

A fiatal alkotói tehetség – amelyet még nem zárt kalodába a kompromisszumok kényszere és számos más, a tudatba akaratlanul rögzült befolyásoló tényező –, a még szabad képzelet olyan alkotásokat hozhat létre, melyek mindenképpen érdemesek arra, hogy megismerje őket a nagyközönség. Mi pedig miért ne láthatnánk, hogy mi van a fejekben, miért ne választhatnánk a legjobbat a jók közül?

A megmutatás, megismertetés stratégiájának érvényesítése – azzal, hogy segíti a tehetségek kiugrását – nyilvánvalóan azt is eredményezheti, hogy újraíródik a létező szakmai rangsor. Ennél lényegesebb kérdés, hogy az államnak érdekében áll-e az, hogy tehetséges állampolgárai megmutassák, érvényesíthessék tehetségüket, hogy ezáltal sok új tehetség bekapcsolódhasson az értékteremtésbe? 

A szerző mint jogtulajdonos hozzájárul, hogy az oldalon lévő tartalom magyarul és idegen nyelvre lefordítva megosztható legyen közösségi oldalakon és weboldalakon a forrás és szerző megjelölésével.  Az így megosztott tartalom mellett elhelyezhető reklám, hirdetés.