VÍZIÓ ÉS VALÓSÁG

Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt virágzó gazdaságnak és sok jól fizető munkahelynek kellett volna létrejönni. Erre kapott megbízást, bizalmat a választók akaratából éppen hatalomra kerülő politikai elit.

A választók elé tárt pártprogramokból ugyan nem lehetett látni azt a víziót, ami alap lehetett volna a lendületes fejlődéshez, a sok új jól fizető munkahely létrejöttéhez, ám magabiztos szónoklatok győzködték a kétkedőket, hogy birtokukban van a bölcsesség köve. Szakértőik mindenre tudják a helyes választ és ha rájuk szavaznak sokkal jobb lesz mint előtte. Aztán mikor hatalomra kerültek kiderült, hogy igazából csak az elfolyó pénzek iránya változott, de sem az ország, sem a magyar nép helyzete nem javult számottevően.

A politika úgy gondolta, hogy ők képezik a felső szintet, nem feladatuk gazdaságépítéssel, gazdasági növekedéssel foglalkozni. Arra ott vannak a vállalkozások. Támogatást kell adni nekik és majd ők lerendezik a gazdaságfejlesztés, a gazdasági növekedés ügyét. Ehhez jó szabályozás kell és jelentős mértékű támogatás.

A politika nem gondolta végig és úgy néz ki a szakértőik sem mondták - lehet, hogy nem is tudták -, hogy a gazdasági fejlődés egy olyan rendszer szintű folyamat, aminek az elemeit ki kell találni, és amikor az elemekből összeáll a rendszer akkor lesz működőképes. A politika jelszavai, a politikusok beszédeiben megfogalmazott célok és irányok nem jelentettek cselekvést és főként nem álltak össze működő rendszerré, mint ezt az elmúlt 25 évben láthattuk. 25 év keserves tapasztalata mutatja, hogy ez nem úgy működik, hogy hoznak néhány új jogszabályt és annak alapján majd az alsó szint, a vállalkozók, a kezdeményező emberek vagy valaki megcsinálja és ebből lesz lendületes gazdasági fejlődés.

Több ezer milliárd forint támogatást osztottak ki pályázati úton vállalkozóknak, de nem igazán lett belőle gazdasági növekedés és nem lett jelentős számban jól - de még rosszul - fizető munkahely sem.

A politika ennek ellenére úgy gondolta, hogy mint felső szint megtette a magáét, a felső szint dolga az, hogy szabályozzon, pénzt adjon a fejlesztésre, növekedésre, a többi az alsó szint dolga, azt végezzék el az alsó szinten a vállalkozók.

Az alsó szint szint pedig úgy gondolta, hogy ő is megtette a magáét. A számára juttatott pályázati pénzből vett új gépeket, autót, épített új üzemcsarnokot, igénybe vett szolgáltatásokat - az ellenőrzés szerint nem egy esetben hússzoros áron elszámolva -, arról pedig nem tehet, hogy nincs nagyobb kereslet, nem tud többet termelni, szolgáltatni, kivitelezni. Nagyobb kereslet és piac nélkül nem lehet bővíteni a termelést, a kivitelezést, a szolgáltatást, a vállalkozó pedig nem tud piacot, keresletet teremteni, ez főként a mindenható politika dolga lenne.

A pénz egyébként jól jött - van ahol néhány tízmillió, máshol több százmillió vagy milliárd forint - , mert olyan beruházásokat meg lehetett valósítani, amire saját zsebből csak 5-10 év múlva lett volna keret. Így viszont állami pénzből, uniós pénzből pályázati úton megoldható lett és ami még lényegesebb, a vállalkozás vagyona, így a magánvagyon is tízmilliókkal, százmilliókkal, néhány esetben milliárdokkal gyarapodott az állam illetve az EU által juttatott pályázati pénzből.

Forrás tehát van bőven, de kellene hozzá olyan koncepció vagy gazdasági modell is, ami az uniós támogatás valóban eredményes felhasználására nyújt lehetőséget. Ha nincs terv, nincs mit megvalósítani. Az uniós támogatás egyszeri esély számunkra. Ennek eredményes felhasználásától függ Magyarország és a magyarok jövője.

Foglalkoztatás 1

_____________________________________________________________________________

MUNKAALAPÚ

RENDSZER

Az Európai Unióban Magyarország az egyedüli tagállam, ahol nem az európai értékrend alapján álló jóléti rendszer építése a cél, hanem egy merőben új vízió, az illiberális munkalapú rendszer megvalósítása. A 2010 óta hatalmon lévő politikai elit szerint szakítani kell a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel, mert a liberális állam - a 2010 előtti magyar példa alapján látható - nem képes megvédeni a közösségi vagyont és az országot az eladósodottságtól. Túl kell lépni a Nyugat másolásán, mert a nyugati fejlett országokban létező jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait és sikertelenségre van ítélve.

2010 óta Magyarország nem jóléti - bár előtte se volt, ám célként létezett -, hanem munkaalapú állam, ahol a kormány célja a teljes foglalkoztatottság elérése. Azt, hogy mi is a munkaalapú állam, a munkaalapú társadalom nem lehet definiálni, de ha látják felismerik és egyik fontos jellemzője, hogy nem fizet segélyt, ha az állampolgárok nem nyújtanak érte valamit. Az erre született megoldást közmunkának nevezik.

A munkaalapú rendszer megvalósítását a kormány magyar reformnak mondja, mások pedig kísérletnek. Magyarország a laboratórium és a magyar nép a kísérlet alanya. A vitathatatlan eredmény: a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek. Az illiberális munkaalapú rendszer olyan vízió, aminek a részletei még nem lettek kibontva. Az eddig megismertekből az érzékelhető, hogy van demokrácia, ami esetenként parancselvű és létezik a szólásszabadság, de azért kockázatos élni vele.

Ami a munkaalapú rendszer fejlődéshez való viszonyát illeti, ellentmondásos a helyzet. Amikor a jövőkutatók a negyedik ipari forradalom kezdetén már sokadszor mondják, hogy a munkahelyek több mint fele az automatizálás, a robotizáció miatt meg fog szűnni, Magyarország akkor akar munkaalapú gazdaságot építeni és összeszerelő üzemeken alapuló ipart fejleszteni.

Amikor a világ arra készül, hogy a szolgáltatás lesz a fő foglalkoztató ágazat, Magyarország a szolgáltatást mellőzve az iparban akar munkahelyeket teremteni, erre fordítva minden energiát és forrást. A magyar iskolákban pedig az informatika széleskörű alkalmazásának oktatása helyett heti 5 óra testnevelés és plusz énektanítás biztosítja a magyar fiatalok jövőre történő fizikális és mentális felkészítését.

Ilyen jellegű és léptékű kísérlet - mint a munkaalapú rendszer bevezetése - Magyarországon akkor lehetne sikeres, ha találkozna a magyar társadalom igényeivel, elvárásaival és a magyar társadalmat alkotó magyar emberek egyéni szándékaival, elképzeléseivel.

A magyar társadalom elégedetlen volt a 2010 előtt létező állapotokkal, de a kétharmaddal sem adott felhatalmazást a gazdasági és társadalmi rendszer ilyen mértékű átszabására, arra pedig főként nem, hogy az elérendő cél, a jólét helyére a munka kerüljön. A magyar társadalom olyan rendszert, olyan államszerveződést akar, ahol a magyar ember kedvezményezett és nem kiszolgáltatott lesz és ahol minden érte történik. Azt senki nem vitatja, hogy a munkának mint a létezéshez és fejlődéshez szükséges tevékenységnek fontos szerepe van bármelyik társadalomban, így a jóléti társadalomban is, de ez ősidők óta így természetes, azért nem is említik külön, főként nem mint államszerveződést vagy társadalomszerveződést vezérlő célt.

A felmérések során megkérdezett magyar emberek kétharmada szerint rossz irányba mennek a dolgok, ebből következően a megkérdezettek kétharmada irányváltást szeretne. Ennek ellenére az is tény, hogy 2014-ben a magyarok többsége ismét a munkaalapú rendszer építését célul kitűző politikai erőre szavazott, ami realista véleményforrások szerint nem kifejezetten az egyetértést jelezte, inkább megalkuvással a biztonság választása volt. Ebben súlya volt annak, hogy 2010 és 2014 között számos probléma megoldásra került és ugyan rosszabb életminőséggel és kevésbé biztató perspektívával, de a biztonság valamilyen szintje is megteremtődött. Másrészt nem volt olyan program és politikai erő ami jobb alternatívát kínált volna.

A munkaalapú rendszerrel szembeni ellenérzés nem a munkával szembeni ellenérzést jelenti. A magyar embereknek semmi bajuk a munkával, többségük dolgos, igyekvő ember, de a jólétet mint célt nem hajlandók lecserélni a munkára. A munka mint fogalom nem alkalmas arra, hogy a társadalom számára cél legyen. A munka hasznos, értéket teremtő, jövedelemszerző tevékenység, de arra alkalmatlan, hogy az emberek életét meghatározó viszonyok, így például az életszínvonal és életminőség tekintetében cél lehessen. Azok az idők már elmúltak, amikor a politika célja a nyugati jólétet és a kapitalizmust elvető, felsőbbrendű célok megvalósításáért küzdő és dolgozó szocialista vagy kommunista embertípus kinevelése lehetett.

Magyarországon a munkaalapú gazdaság egyet jelenthet azzal, hogy véglegesen lemondunk a jóléti társadalomról és az ehhez szükséges teljesítményt biztosító gazdaság megteremtéséről. Véglegesen elfogadjuk a sokak számára a nyomorhoz közeli vagy azt nem sokkal meghaladó életszínvonalat biztosító bérek fennmaradását. Ugyanis a munkaalapú gazdaság működésének alapvető szabálya a bérek lehető legalacsonyabb szinten tartása, csak így hozható termelés és bérmunka az országba.

A munkaalapú gazdaság - nevezhetjük napszámos kapitalizmusnak is - az összeszerelő üzemekkel más gazdaságok kiszolgálója lesz és mint szerver gazdaság olyan szorosan kapcsolódik az országba termelést behozó cégekhez, hogy az ottani változásokat szinte direktben érezzük, fejlődésünk is az ottani fejlődés függvénye lesz, persze jóval alacsonyabb szinten. Amikor a nyakunkba vesszük a munkaalapú gazdaságot, azzal felvállalunk egy közel hasonló függőséget és befolyásolást mint amit az IMF jelentett.

A munkaalapú gazdaságot favorizálók szerint majd Magyarország lesz a térség termelési központja, mert a mi jövőnk a munkában, a termelésben van. Nekünk nem kell az ügyeskedés, nem kell a pénzügyi és kereskedelmi szolgáltatások sokfélesége, nem kell a tőzsdei manőverezés, a globális pénzügyi világban különböző pénzügyi és tőzsdei manőverekkel megszerezhető pénz.

A helyzet viszont az, hogy vannak víziók és vannak tények. Az például tény, hogy a mi jelenlegi víziónktól függetlenül a világ úgy működik ahogyan működik, aminek figyelmen kívül hagyása óriási veszteséget okozhat az országnak. A termelés és munkaalapú gazdaság mítosza nem írja felül a globális gazdaság azon egyszerű szabályait, amelyek révén bevétel érhető el. Márpedig az országnak jóval több bevételre lenne szüksége, hogy emelhesse a nyugdíjakat vagy az orvosok és ápolók bérét. Eddig több mint 8 ezer orvos és közel 3 ezer ápoló ment külföldre dolgozni a sokkal magasabb fizetések miatt. Ők csak kis részét képezik azoknak, akik a magasabb fizetés, a jobb életkörülmények, a jólét elérése miatt mentek külföldre dolgozni, oda ahol állítólag a jóléti állam és társadalmi rendszer már kimerítette tartalékait és sikertelenségre van ítélve.

A szerző mint jogtulajdonos hozzájárul, hogy az oldalon lévő tartalom magyarul és idegen nyelvre lefordítva megosztható legyen közösségi oldalakon és weboldalakon a forrás és szerző megjelölésével. Az így megosztott tartalom mellett elhelyezhető reklám, hirdetés.